Digimon2.évad:adventure2.
Később kiderül, hogy a gonosz Digimon Emperor a valódi világban élő zseni gyerek, Ken Ichijouji. A Digitális Világban megalkotja a számára tökéletes digimont, Kimeramont, aki elszabadul és irányíthatatlanná válik. Ken és a Digivégzetesek is tehetetlenek vele szemben, de Davis a legkitartóbb és rátalál a Csoda Armor tojására, amitől Veemon Magnamonná alakul. Viszont Kimeramon ellen még Magnamon ereje is kevésnak bizonyul, és ekkor Wormmon, Ken igazi társa átadja erejét Magnamonnak akinek így sikerüt legyőznie a kegyetlen, vad digmont. Ken Wormmon eltávozásakor szembesült ezzel úgy igazán, hogy a digimonok nem játékszerek, nem csak egy program vagy adathalmaz, hanem élő és érző lények. Ekkor az Emperor visszaalakul egy egyszerű gyerekké, amilyen volt. De nem képes feldolgozni, hogy Wormmon elhagyta. Később Ken visszanyeri jóságát, ő is Digivégzetes lesz és Wormmon újjászületik egy Digitojásban.
A Digivégzetesek az Emperor idejéről maradt Fekete őrtornyokat pusztítják, hogy ne legyen belőlök több baj, amikor az őrtornyok életre kelnek és vadul romboló digimonokká változnak. Erről két gonosz digimon tehet; Arukenimon és Mummymon. A digimonok páronként egyesülve pusztítják az "őrtorony digimonokat". Később Arukenimon 100 Fekete őrtornyot egyesítve létrehozza BlackWarGreymont, de ő nem engedelmeskedik, mert az igazi ellenfelét keresi, aki méltó hozzá. Elkezdi pusztítani a Szent Köveket, hogy megidézze az egyik digimon Istent, Azulongmont. Mielőtt az utolsó kő is megsemmisülne, megjelenik Azulongmon.
A valós világba sok gyerek tűnik el, aminek az az oka, hogy Oikawa Sötét Spórát ültetett beléjük, mint annak idején Kenbe. A fertőzött gyerekekkel közös erővel akar eljutni a Digitális Világba, de ekkor BlackWarGreymon feláldozza magát és a testével lezárja a kaput, és úgy érzi ez volt az élete célja, amit úgy keresett. Oikawa ekkor csak az Álmok Birodalmába jut el, ahol lelke kiszáll és testet ölt mint MaloMyotismon. Megöli Arukenimont és Mummymont is, valamint minden Digivégzetes éppeni félelmét, gondolatát valóra váltja. Ekkor minden digimon minden szintje külön jelenik meg és körbeveszik MaloMyotismont aki elkezdi sötétséggel körbevonni a valós és a Digitális Világot is. A Sötét Spórával fertőzött gyerekekből kiszáll a spóra és ez megsemmisíti MaloMyotismon testét. A lelke nem nyugszik és azt mondja nem végeztek vele és visszatér. A világ összes gyereke kezében felcsillannak a Digivice-ok és erőt adnak Imperialdramonnak akinek így sikerüt végleg elpusztítania MaloMyotismon lelkét.
Oikawa a maradék erejét arra használja, hogy helyreállítsa a Digitális Világot. Élete utolsó pillanatában megkapja élete egyetlen és legnagyobb vágyát, a digimon társát, így békében tud örök nyugalomra térni.
Digimonok:
Veemon

Típus: Vaccine
Csoport: Sárkány
Támadás: Vee-fejtámadás, Vee-ütés
Társ: Davis
Fejlődés:
Chibomon > DemiVeemon > Veemon > ExVeemon
Armor fejlődés:
Bátorság armor tojással: Flamedramon
Barátság armor tojással: Raidramon
DNS fejlődés: ExVeemon + Stingmon = Paildramon > Imperialdramon>Imperialdramon fighter mode

>Imperialdramon Paladin mode
Hawkmon
Típus: Data
Csoport: Madár
Támadás: Toll bumeráng
Társ: Yolei
Fejlődés:
Pururumon > Poromon > Hawkmon > Aquilamon
Armor fejlődés:
Szeretet armor tojással: Halsemon
Őszinteség armor tojással: Shurimon
DNS fejlődés:
Aquilamon + Gatomon = Silphymon > *Valkyrimon


Típus: Vaccine
Csoport: Emlős
Támadás: Gyémánt páncél
Társ: Cody
Fejlődés:
Tsubumon > Upamon > Armadillomon > Ankylomon
Armor fejlődés:
Tudás armor tojással: Digmon
Megbízhatóság armor tojással: Sumarimon
DNS fejlődés:
Ankylomon + Angemon = Shakkoumon > *Vikemon

Patamon

Típus: Data
Csoport: Emlős
Támadás: Boom Bubble, Slamming Attack
Társ: T.K.
Fejlődés:
Poyomon > Tokomon > Patamon > Angemon > MagnaAngemon > Seraphimon

Armor fejlődés:
Remény armor tojássa: Pegasusmon
DNS fejlődés:

Gatomon

Típus: Vaccine
Csoport: Állat
Támadás: Villám mancs, Macskaszem hipnózis
Társ: Kari
Fejlődés:
SnowBotamon > Nyaromon > Salamon > Gatomon > Angewomon > Magnadramon
Armor fejlődés:
Fény armor tojással: Nefertimon
DNS fejlődés:
Gatomon + Aquilamon = Silphymon > *Valkyrimon


Típus: Virus
Csoport: Rovar
Támadás: Ragadós háló, Selyem fonál
Társ: Ken
Fejlődés:
Leafmon > Minomon > Wormmon > Stingmon
DNS fejlődés:
Stingmon + ExVeemon = Paildramon > Imperialdramon>Imperialdramon fighter mode

>Imperialdramon Paladin form
*Nem szerepelt a sorozatban.¤ 2. Szezon : Digivégzetesek
Digivégzetesek
Név: Davis Motomiya

Digimonja: Veemon
Jellemzés:
Név: Yolei Inou
Digimonja: Hawkmon
Jellemzés:

Digimonja: Armadillomon
Jellemzés:
Név: T.K. Takaishi
![]()
Digimonja: Patamon
Jellemzés:

Armor tojás: Fény
Digimonja: Gatomon
Jellemzés:

Digimonja: Wormmon
Jellemzés:
¤ 2. Szezon : 25 évvel később
25 évvel később
Matt és Gabumon
Matt űrhajós lett, és Gabumonnal eljutottak a Marsra. Összeházasodott Sorával. Egy fiuk és egy lányuk lett, akiknek a digimon társa Tsunomon és Yokomon.
Sora és Biyomon
Divattervező lett. Összeházasodott Mattel. Két gyerekük lett, egy fiú és egy lány.
Izzy és Tentomon
Izzy kutató lett. A Digitális Világban dolgozik. Egy lánya lett, akinek a társa Motimon. (Azt, hogy ki lett a felesége nem tudni.)
Mimi és Palmon
Mimi és Palmon egy szakácsműsor vezetője lett. Mimi megházasodott (férje ismeretlen), és egy fia született. Az ő társa Tanemon.
Joe és Gomamon
Joe felnőtt korában orvos lett. Ő lett a Digitális Világ doktora. Megházasodott (felesége ismeretlen), és egy fia lett. Társa Bukamon.
Gatomon, Kari és a fia
Kari óvónő lett. Megházasodott (férj ismeretlen) és egy fia született akinek a társa Salamon.
T.K.
T.K. író lett. Megírta a kalandjaikat a Digitális Világban. Megházasodott (felesége ismeretlen) és egy fia lett. Az ő társa egy Tokomon lett.
Davis és Veemon
Davis elérte nagy álmát, megnyitotta a mozgó makaróni gyárát és meggazdagodott. Megházasodott. (felesége ismeretlen) És egy fia lett, a társa DemiVeemon.
Hawkmon, Yolei és a gyerekei
Yolei álma teljesült. Ken elvette feleségül és három gyerekük lett. Egy fiú egy lány és egy kisbaba.
Cody
Cody ügyvéd lett. Megházasodott és lett egy lánya, akinek a társa egy Upamon.
Ken és Stingmon
Ken rendőr lett. Stingmon segítette a munkáját. Feleségül vette Yoleit, és lett három gyerekük.
¤ 2. Szezon : Ellenségek
Ellenségek
Digimon Emperor - Ken Ichijouji

Arukenimon


Szint: Ultimate
Típus: Virus
Csoport: Rovar
Támadás: Spider Thread, Acid Mist
Megjelenés: 24 ep.
Jellemzés:
Mummymon

Típus: Virus
Csoport: Szellem
Támadás: Snake Bandage, Necrophobia
Megjelenés: 29 ep.
Jellemzés:
Oikawa


Típus: Virus
Csoport: Gonosz
Támadás: Sötét sikoly, Karmazsin köd, Illúzió keltés
Jellemzés:
¤ 2. Szezon : Digivice, D-Terminal és az Armor tojások
Digivice, D-Terminal és az Armor tojások
Digivice - D-3

D-Terminal

Armor tojások
Davis: Bátorság, Barátság (Flamedramon, Raidramon)
Cody: Megbízhatóság, Tudás (Submarimon, Digmon)
Yolei: Szeretet, Őszinteség (Halsemon, Shurimon)
Kari: Fény (Nefertimon)
T.K.: Remény (Pegasusmon)
Ken: Jóság Crest
2. rész: A digicsapat kibővűl
3. rész: Az új digitális képesség
4. rész: A vad Vegimon
5. rész: Számíthatsz a régi jó barátra
6. rész: Családi piknik
7. rész: Az őrangyal
8. rész: Ken titka
9. rész: A király új otthona
10. rész: A digimon fogoly
11. rész: A barátság vihara
12. rész: A jó, a rossz, és a digi
13. rész: A mélység ura
14. rész: Az őszinteség szamurája
15. rész: Nagy bajok a kis Edo-ban
16. rész: 20 ezer digimon az Óceán mélyén
17. rész: Egy szellem szerencséje
18. rész: Fuss, Yolie, fuss!
19. rész: Egy régi ellenség újra felbukkan
20. rész: A hajnal előtti sötétség
21. rész: A jóság jelképe
22. rész: Davis Wolfmon-t pártfogolja
23. rész: A gonoszság gyökerei
24. rész: Ha lenne egy kalapácsnyelem...
25. rész: A varázstű
26. rész: Egységben az erő
27. rész: Téves átalakulás
28. rész: Rovarcsapda
29. rész: Arukenimon tönkrement hálója
30. rész: Az engedetlen hős
31. rész: Ellentétek vonzása
32. rész: Ha lenne szívem...
33. rész: Véletlen találkozás
34. rész: Bizonytalan jövő
35. rész: Cody a tettek mezejére lép
36. rész: Kőleves
37. rész: Kyoto a sárkány
38. rész: A digikarácsony
39. rész: Dramon ereje
40. rész: Utazás a világ körül – 1. rész
41. rész: Utazás a világ körül – 2. rész
42. rész: Utazás a világ körül – 3. rész
43. rész: A Daemon támadása
44. rész: A sötétség magvai
45. rész: A sötét kapu
46. rész: WarGreymon harca
47. rész: BlackWarGreymon végzete
48. rész: Oikawa szégyene
49. rész: A digisors utolsó kísértése
50. rész: A remény fényei
Történet:
4 év telt el azóta hogy a DigiVégzetesek elhagyták a DigiVilágot. Mindenki középsulis, kivéve Karit és T.K.-t ők most 5-esek. A DigiVilág nagy veszélyben van. Egy gyerek aki magát Digimon Császárnak nevezi, fekete gyűrűivel, és fekete D-3 DigiViceával rettegésben tartja az ártatlan Digimonokat. Eközben T.K. úton az új iskolájába találkozik Codyval, és Yoleival, és Davisszel, aki meglepően hasonlít Taira. Kari kap egy üzenetet Taitól, hogy baj van a DigiVilágban. Eközben ő megtalálta a Bátorság DigiPáncél Tojását, de nem tudja felemelni. Amikor megérinti 3 DigiVice megy át a valós világba. Egy Yolei kezében, egy Codyéban, és egy Davisében. Kari, T.K., és Davis átmennek a DigiVilágba, ahol Gatomon elmondja, hogy mi is történt. Ezután Davisnek sikerül felemelnie a Bátorság Tojását, és előjön V-mon Davis partnere. Megtámadja őket Monochromon, de V-mon DigiVáltozik Flamedramonná, és elpusztítja a Fekete Gyűrűt. Ezután visszamennek a valós világba.

Visszatérve ott találják Codyt, és Yoliet is. Másnap megint elmennek a DigiVilágba, ahol a Digimon Császár elkapja V-mont és Davist. Eközben Yolei és Cody megtalálják a Tudás, és a Szeretet Digi Tojását, és kapnak egy-egy Digimont. Cody Armadilloont, aki Digmonná változik, Yolei pedig Hawkmont, aki Halsemoná Változik, és megmentik Davist.

A gyerekek látnak egy riportot Ken Ichijouchiról, aki egy fiatal zseni. Ezután átmennek a DigiVilágba, ahol Találkoznak a Digimon Császárral, aki rájuk küld néhány Digimont. Kari és T.K. megtalálják a Digi tojásaikat, és Gatromon Nefertymonná míg Patamon Pegasusmonná DigiVáltozik, és elpusztítják a Fekete gyűrűket.


A DigiVilágban a Császár megtámad egy falut, ahol Gabumon meg néhány Gazimon-t tart rettegésben egy sereg Veggiemon. A Gyerekek megpróbálják megmenteni őket, és amikor RedVeggiemon eltalálja a Fekete Tornyot, és az összedől, Gabumonnak sikerül DigiVáltoznia. A gyerekek rájönnek, hogy ha lerombolják az összes tornyot akkor a Császár hatalma megszűnik, de még rengeteg ilyen torony van.

59. rész: Old Reliable – Öreg Bizalom
Gomamont, és néhány Gizamont terrorizál a császár. A gyerekek és Joe igyekeznek segíteni nekik, és végül ledöntik a Fekete Tornyot, és a Digimonok megmenekülnek.

60. rész: Family Picnic – Családi Piknik
A gyerekek Piknikezni mennek a DigiVilágba, és velük tart Mimi is, aki Amerikába költözött. Yolei és Mimi elkeverednek a többiektől, és megtámadja őket két Roachmon. Mimi talkozik Palmonnal, és Togemon és Halsemon sikeresen legyőzik őket, és ledöntenek egy újabb tornyot.

A Gyerekek eljutnak abba a gyárba ahol találkoztak legelőször Andromonnal. Itt rengeteg Gardromon van a Fekete Gyűrűk hatása alatt, és még Andromon is, De Andromonnak sikerül vissza emlékeznie Karira, és leszedi a Fekete Gyűrűjét.

Davisnek Focimeccse lesz Ken csapatával. 9-1 re veri Ken Daviséket, de a tizedik gólt meg akadályozza Davis, és megsebesíti Kent. A DigiVilágban a Digimon Császár, csapdába csalja Davist, aki végül rájön, hogy Ken a Digimon Császár…


63. rész: The emperor’s new home – A Császár új otthona
Ken a DigiVilágba menekül, és ott is marad, ahol egy újabb tervet talál ki: Elfogja Greymont, akit DigiVáltoztatni akar. A Gyerekek megküzdenek néhány Meramonnal, és ekkor megjön Greymon aki DigiVáltozik SkullGreymonná, és mindent elpusztít, beleértve a Fekete Tornyot. Ezután Agumonná változik, és a császár elkapja…

Ken rájön, hogy a gyűrűk nem elég erősek egy Ultimate szintű Digimonnak, ezért létrehozza a Sötét Spirálokat. Eközben Tai csatlakozik a csapathoz, hogy megtalálják Agumont. Wormmon segít Agumonnak megszökni, de a Császár végül rárakja a Fekete Spirált, és Agumont MetalGreymonná, DigiVáltoztatja, és megtámadja vele Taiékat…

A gyerekek találnak egy újabb DigiTojást, amin a barátság jelképe van, és senki nem tudta felemelni. Matt és Garurumon megpróbálják leszedni a Sötét Spirált MetalGreymonról, a többiek segítségével. Tulajdonképpen az egész részben arról filóznak, hogy mit jelent a barátság, végül Davis elkiáltja magát, („Veemon a BARÁTOD VAGYOK”) és a Tojás oda repül hozzá, aminek hatására V-mon Raidramonná DigiVáltozik, és elpusztítja a Fekete Spirált. Aztán mindenki Happy. (kivéve Kent J)

Biyomont elkapja Starmon aki egyike a Digimon császár rabszolgáinak, és börtönbe zárja. A csapat Sorával elindul, hogy megkeresse őt, de őket is dutyiba zárják. Ekkor megérkezik Deputymon, és elviszi magával a lányokat, hogy kártyázzanak vele, mert azok sose csalnak. A csapat többi részének is sikerül megszöknie, és DigiVáltoznak. Megkeresik a lányokat, majd egy hatalmas csapástól Starmon ledönti a Fekete tornyot. Ezután még kártyáznak egy kicsit, majd hazamennek.

Karit már régóta rémálmok gyötrik, és elég rossz bőrben van. Ezután át teleportálódik a DigiVilágba (de ők azt mondják, hogy nem is ott van), ahol találkozik egy pár Scubamonnal. Ők hozták ide, hogy segítsen nekik leszedni a gyűrűket. Ekkor megérkezik Airdramon, és fel kell venniük vele a harcot. Megérkezik T.K. Gatomon, és Patamon. Patamon Pegasusmonná DigiVáltozik, és sikerül ledönteniük a tornyot, majd Gatomon beleugrik egy fény oszlopba, és Angewoonná DigiVáltozik, és elpusztítja Airdramont. Ezután felszabadítja a Scubamonokat, akik elakarják vinni Karit, hogy győzze le a mesterüket. Kari ezt nem vállalja, és elmennek, de ezután a mester felkel a tó mélyéből…

A csapat lokalizál egy új Páncél Tojást, és elindulnak érte. Egy étteremhez érnek, (itt Dolgozott Matt és Joe), ahol bevezették a DigiDollárt, de nekik csak normális Dollárjuk van. Digitamamon már küldené őket mosogatni, amikor megérkezik Mimi és Michael, aki egy új DigiVégzetes. Elbeszélgetnek, majd Digitamamon meggondolja magát, hogy a vendégei voltak, és nem kell fizetniük. Ekkor feltűnik Gorillamon akit egy Sötét Gyűrű vezérel. Betamon DigiVáltozik Seadramonná, és legyőzi Gorillamont, de eközben Digitamamont is elkapja egy fekete gyűrű. Yolei megfogadja, hogy ezentúl őszinte lesz, és az Őszintség DigiPáncél Tojása felizzik neki. Hawkmon Shurimonná DigiVáltozik, és elpusztítja a gyűrűt.

A Császár még több tornyot helyez el a DigiVilágban. A csapat egy kis faluba érkezik, ami még a szamuráj korból maradt fenn. Találkoznak Ninjamonnal, akit egy Sötét Gyűrű vezérel, és kihívja Shurimont, hogy eldőljön, melyikük a legjobb Ninja. A csapat ezután beleütközik egy sereg Gekomonba, akik menekülnek ShogunGekmon elől, akin egy Sötét Spirál van. A csapat sikeresen ledönti a Sötét Tornyot, és együttes erővel leszedik ShogunGekomon Fekete Spirálját.

A gyerekek egy Digi Tojást keresnek, ami egy fúrótoronyban van. A gyerekek átérnek a hídon amit ledönt MegaSeadramon, elzárva a menekülés útját. Codyt kiküldik, hogy hozzon segítséget, egy kis hajóval. Szól Joenak, és együtt visszamennek hozzájuk. Ők addigra kiásták a DigiTojást, de Cody nem akarja felvenni. Nagy nehezen rábeszélik, és Armadillomon Submarimonná DigiVáltoik, és legyőzi MegaSeadramont.

Amióta a csapat legyőzte Miyotismont, a TV állomás emberei gyakran láttak egy szelemet az állomáson. A csapat (régiek és újak) megtalálják a szellemet, aki nem más mint Wizardmon, aki életét adta azért, hogy Kari és Gatomon megmeneküljön. Elmondja a csapatnak, hogy a jóság majd kiszabadítja az arany sugarat, de a jóság egymaga nem lesz képes legyőzni a sötétséget…

A csapat megtalálja a Digimon Császár bázisát, és elindulnak, hogy lerombolják azt, de az éj leple alatt eltűnik. Hawkmon megsebesül, és Kari Gatomon, és Yolei nem tart a csapattal. Eközben a Császár készíti hihetetlenül erős Digimonját: Kimeramont!

A császár már majdnem kész Kimeramonnal. Találkozik Devimonnal, és az ő kezeit is belerakja a szörnyetegbe. Kimeramon életre kel, és hozzá lát a pusztításhoz. Davis felfedezi, hogy a Bázis egy DigiTojás energiájából táplálkozik…

Kimeramon folytatja a pusztítást, míg a csapatnak sikerül bejutnia a bázisba. Ott megküzdenek egy sereg Bakemonnal, majd jön Kimeramon. Ken rájön, hogy ezek a gyerekek igaziak, és leállítja egy kis időre Kimeramont amíg Davis bejut a generátorba. Megtalálja az a Arany DigiTojást és Veemon DigiVáltozik Magnamonná…

Magnamon megküzd Kimeramonnal, de nem elég erős hozzá. Wormmon neki adja az erejét, és végül legyőzi Kiemramont. Ken megszabadul a Császári ruhájától, és mindent megbánt, lévén, hogy ő nem is tudta, hogy a DigiVilág valódi. Wormmon meghalt, és ez nagyon megrázta őt, és hazament.


76. rész: Davis cries wolfmon – Davis Wolfmont pártfogolja ( Ez a másik értelmes cím, mivelhogy a részben egy cseppnyi szó nincs Wolfmonról)
Davis és V-mon padlón vannak, se Kari se Gatomon nem szereti őket, ezért Davis rá akarja venni Veemont, hogy DigiVáltozzon Champion szintre. Végül egy Tortomon elől menekülnek, és Veemon Xv-monná DigiVáltozik, és megmenti Davist.

Ken siratja Wormmont, és visszaemlékezik, hogy hogyan lett belőle a Digimon Császár. Eljut Fő faluba, ahol újra találkozik Wormmonnal, de csak a Fresh szintjével, Leafmonnal…

Davisék újjá akarják építeni Fő falut, eközben este Kennél megjelenik egy titokzatos nő. Másnap Davisék tovább dolgoznak. Codyt megtámadja Thundermon, de Armadillomon Ankylomonná DigiVáltozik, és egy másik különleges Digimon Stingmon segítségével legyőzi Thundermont. Ezután Stingmon Ken kezében visszaváltozik Wormmonná, és elfutnak…

A gonosz nő néhány sötét toronyból csinál egy Rockmont, aki azt az utasítást kapja, hogy pusztítson el egy gátat. A Végzetesek igyekeznek megállítani, de még Stingmon sem elég ahhoz hogy legyőzzék. Ekkor Hawkmon DigiVáltozik Aquilamonná, és legyőzik őt.

A póknő Arukenimon készít egy Minotaurmont, akit könnyen legyőznek. Ezután a Császár bázisán történnek egyéb érdekes dolgok és odahívják Kent is. Ken elviszi a Kártáyját is, és miközben Okuwamon ellen harcolnak ExVeemon és Stingmon DNA DigiVáltoznak Paildramonná…

Miközben Okuwamon és Paildramon harcolnak, a csapta bejut a bázisra, de nem tudják leállítani az önmegsemmisítést. Paildramon legyőzi Okuwamont, és a gyerekek megmenekülnek. Ezután Izzy elmond nekik néhány dolgot a DNA DigiVáltozásról, és azt is elmondja hogy a régi csapat tagjai, miért nem tudnak Ultimate szintre DigiVáltozni.

Arukenimon remek tervet eszelt ki. Elcsalta a DigiVégzeteseket az Óriás Házba, ahol ők akkorák, mint egy hangya. Több száz rovar Digimonnal találkoztak, és Arukenimon furulyájától Stingmon, és Digmon ExVeemon ellen fordulnak. A gyerekek felfedeznek egy titkos ajtót ahol kijuthatnak, de egyenesen egy éhes Dokugumon hálójába esnek…

Nagy-nehezen megmenekülnek a hálóból, és a többiek rájönnek hogy meg lehet szüntetni Arukenimon varázsát. Csinálnak egy másik dalt a számítógéppel, és ettől előjön Arukenimon igazi Digimon formája. A Digimonok majdnem legyőzik, de Mummymon megmenti őt az utolsó másodpercbe.


84. rész: Ultimate Anti-hero – Végzetes Anti-hős
Arukenimon 100 Fekete toronyból létre hoz, egy hihetetlenül erős Mega Digimont, BlackWarGreymon-t, aki ellen a Végzeteseknek semmi esélyük sincs…

A csapat keresi Gatomon farok gyűrűjét. Kari és Yolei elkeverednek a többiektől. Találkoznak Kennel és átkerülnek arra a tengerpartra, ahol Kari a Scubamonokkal találkozott. Ken visszaemlékszik, hogy itt lett a DigiVicejából a Fekete DigiVice. Arukenimon rájuk küldi Blossomont, de Gatomon és Aquilamon DNA DigiVáltoznak Silphymonná, és legyőzik őt.

Arukenimon és Mummymon keresik a Végzet köveit. Az egyiket megtalálják, és megidézik Knightmont. A Végzetesek megküzdenek vele, és Arukenimon és Mummymon is beszáll a csatába. BlackWarGreymon megérkezik a csatához. Arukenimon és Mummyimon elfult, BlackWarGreymon legyőzi a Digimonokat és elpusztítja a követ.

Yolei és az osztálya elutazik Kyoto-ba, Japán egyik szent városába. Yolei találkozik Sora apukájával, és Joe bátyával, aki a Digimonokról tanul, és rájön, hogy Kyoto olyan szorosan kapcsolódik a DigiVilághoz, mint ahogy ő a való világhoz. Igazuk is lesz, amikor látják BlackWarGreymont, amint néhány talpnyalójával átkel a városon. Yolei megküzd Apemonnal, és Musaymonnal, amikor BlackWargreymon hirtelen eltűnik.

BlackWarGreymon folytatja kő semmisítő körútját. Amikor a DigiVégzetesek odaérnek a következő kőhöz, Patamon MagnaAngemonná DigiVltozik, és kinyitja a Végzet Kapuját hogy BlackWarGreymont elpusztítsa. BlackWarGreymon elpusztítja a követ, és a Végzet kapuja is bezárul. Ekkor egy szárnyas lény repül az égbe. Ez Seiryu kelet istene.

Már csak 3 Végzet Kő maradt hátra. A Végzetesek, igyekeznek megvédeni, őket, és ezek már elvannak rejtve. BlackWarGreymon az elsőt el is pusztítja, majd tovább megy. Cody beszél Mattel, aki elmondja, hogy mi történt T.K. és Devimon között. Visszamennek a következő kőhöz, amit Ikkakumon Submarimon, Megaseadramon, Dolphmon és Paildramon véd, és igyekeznek elpusztítani BlackWarGreymont. Cody BlackWarGreymon és a kő közé áll, de a gonosznak sikerül elpusztítania a követ, és már csak egy maradt…

Az utolsó követ a Végzetesek igyekeznek megvédeni BlackWarGreymon elől. Eljutnak egy étterembe ahol Mummymonnal, és Arukenimonnal találkoznak. Megküzdenek, és végül megérkezik BlackWarGreymon, és leszedi a védő gyűrűt a kőről, de az étteremben lévő levestől Armadillomon és Patamon DNA DigiVáltoznak Shakoumonná!

A gyerekek mindent megtesznek, hogy megvédjék a követ. A DigiVicejaik segítségével és a kővel megidézik Azulongmont, Seiryu Digimon formáját. Míg Seiryu a Való világot védi, addig Azuongmon a DigiVilágot. Hosszas beszélgetésbe kezdenek és a Végzetesek sok mindent megtudnak.

Karácsony van, mindenki happy. A DigiVégzetesek Digimonjai mind ott vannak velük és nem is sejtik, hogy új ellenség van a közelben…

A Valós Világ tele lett sötét tornyokkal. Paildramon megküzd Triceramonnal, de nem sikerül legyőznie. A többiek találkoznak Gennaijal, aki megfiatalodott. Ő új erővel ruházza fel a Digiviceokat, és ettől Paildramon Mega DigiVáltozott Imperialdramonná, és elpusztított néhány tornyot. Ezután a többiek elindultak egy-egy új városba, hogy elpusztítsák a tornyokat.

Davis találkozik Mimivel és Michaellel New Yorkban, akik találkoznak egyel Gennai Klónjai közül. A neve: Benjamin. Sikerül visszaküldeniük a Digimonokat a DigiVilágba. Eközben Kari és Izzy Kínában harcolnak a Digimonok és a tornyok ellen. Találkoznak a Hoi testvérekkel, akik beleszeretnek Kariba. Végül ők is visszaküldik a Digimonokat.

Cody és Joe Sidneyben harcolnak a Digimonok és a tornyok ellen. Egy másik Genai klón –Hogan- segít nekik. Találkoznak egy másik DigiVégzetessel, Derekkel aki Crabmonnal segít nekik. Zudomon, Coelamon és Submarimon legyőzi Scorpimont, és elpusztítja a tornyot. Franciaországban T.K. és Tai találkoznak T.K. nagyapjával, aki elviszi őket a Versailles-i Kastélyba, ahol Catherine (egy másik DigiVégzetes) bajba került. MagnaAngemon, MetalGreymon és Kiwimon végül mindent helyreállít.

Mexikóban Matt és Ken egy Maja romba akar bejutni. Találkoznak Gotsumonnal, és Rosával, aki beleszeret Kenbe, ezért Wormmon féltékeny lesz. Megjelenik Minotarumon, de Stingmon, WereGarurumon, és Monochromon legyőzi őt, és végül Wormmon és Rosa barátok lesznek. Eközben Oroszországban Yolei és Sora találkozik 3 orosz gyerekkel. Nagy-nehezen sikerül kommunikálniuk, és legyőzik Flymont. Ezután újra harcolniuk kéne, de nagyon éhesek a Digimonok. Ekkor megjön Imperialdramon, és a többiek és legyőzik a Digimonokat.

A gyerekek visszatérnek Japánba, ahol megtámadja őket a Daemon sereg: LadyDevimon, SkullSatamon, és MarineDevimon. Imperiladramon megküzd SkullSatamonnal, aki nagyon erős és megdermeszti Imperialdamont. Szerencsére Imperialdramon át áll Fighter Form-ra és legyőzi SkullSatamont.


98. rész: Dark Sun, Dark Spore – Sötét Nap, Sötét Spóra
Arukenimon elviszi magával Kent. A többiek követik az autót, míg Shakoumon és Silphymon harcolnak MarineDevimon, és LadyDevimon ellen. Sikerül legyőzniük őket. Ken sokat megtud Oikawaról, a Sötét Spórákról, és a múltjáról. Oikawa lemásolja a Spórát, és átülteti az elrabolt gyerekekbe. Davis utoléri Kenéket, de ekkor megjelenik Daemon!



99. rész: The Dark Gate – A Sötét kapu
A gyerekek megküzdenek Daemonnal, de nem elég erősekk hozzá. Kannek támad egy ötlete: Ki kell nyitnia a Sötét kaput ami a Sötét Világba vezet ahol Dragomon Óceánja van. Ezt egyedül nem tudja megtenni, de a Többiek segítenek neki, és végül Daemon eltűnik a kapu mögött.

BlackWarGreymon visszatért a Valós Világba, és találkozott Oikawaval, aki elmondta neki hogy ő készítette. BlackWarGreymon elakarja pusztítani Oikawat, De WarGreymon közbe lép. Elkezdődik a harc kettejük között, majd megérkezik Imperialdramon Fighter Form és beszáll a harcba. Végül mind visszafejlődnek Rookie szintre, kivéve BlackWarGreymont. A Rookiek megkérik BlackWarGreymont, hogy legyen a barátjuk de ő elment.


BlackWarGreymon nem tud nyougodni Agumon szavaitól, míg a Yolei, Kari, és T.K. követik Oikawat lépésrő lépésre, de elvesztik. Ken, Davis, és Cody a Sötét Spórás gyerekeket követik, akik gonosszá váltak. Az egyik lánynak (Noriko) a spóra alkalmas lett arra, hogy Oikawa elszívja az erejét. Megérkezett Wargreymon és Cody nagyapja, aki hosszas beszélgetésbe kezdett Oikawavával, aki meg akarja ölni őt de BlackWarGreymon kettejük közé áll, és őt éri a csapás. Ezután elrepül és elpusztul.

Oikawa, a gyerekek, és a Végzetesek átmennek, egy másik dimenzióba. Oikawa azt hiszi ez a DigiVilág, pedig nem. Oikawaból előjön a másik alakja MaloMyotismon. Megöli Arukenimont és Mummymont. A végzetesek közül senki sem akar harcolni csak Davis aki Xv-monnal nekiront az ellenségnek.

103. rész: The last temptation of the DigiDestined – A DigiVégzetesek utolsó csábítása
MaloMyotismon illúziókkal kényezteti a Végzeteseket: mindenki boldog és semmi bajuk sincs. Végül megtörik az illúziókat, és minden Digimon felveszi az összes alakját (Armor, Champion Ultimate, Mega), és készek megküzdeni az ellenséggel.

104. rész: a million points of ligth – Milliónyi fényes pont.
Átjutnak a DigiVilágban, ahol MaloMyotismon sötétséggel akarta megfertőzni mind két világot. Taiék segíteni akartak nekik, és nagy nehezen átjutnak ők is a Digivilágba, ahol a csatánál, már rengeteg Digimon van. Nehezen, de sikerül legyőzniük MaloMyotismont, de a lelke el akar menekülni, szerencsére Imperiladramon FM azt sem kíméli. Oikawa meghal, pedig már jó volt, és megkapta volna Digimon Partnerét. A gyerekek felnőttek, de a gyerekeik mind új DigiVégzetesek lettek. Ezzel vége a Digimon Adventure 1-nek és 2-nek.
| vee- | hawk- | armadelli- | pata- | worm- |
- | |
| 1.bátor | flamedra- | allo- | boa- | baro- | shadra- | - |
| 2.barát |
raidra- | rink- | sepik- | steep- | togemogu- | - |
| 3.őszinte | yasya- | shuri- | frog- | poncho- | nohe- | - |
| 4.szerető | seth- | halse- | ptera- | pipis- | auru- | - |
| 5.bizalom | depth- | orca- | submari- | mantaray- | archelo- | - |
| 6.tudás | honeybee- | flybee- | dig- | moth- | search- | - |
| 7.remény | saggittari- | moose- | sheep- | pegazus- | bull- | - |
| 8.fény | gargoyle- | harpy- | seaho- | manbo- |
quetzal- |
- |
| 9.jó | kanga- | tocan- | chamaleno- | rhino- | pucchie- | - |
| 10.arany | magna- | peacock- | elephant- | praire- | kongou- | - |
| 11.sors |
goldveedra- | - | - | - | - | - |
| 12.- | - | - | - | - | - | - |
| gato- |
| 1.lynx- |
|
2.rabbit- |
| 3.kabuki- |
| 4.swann- |
| 5.tylo- |
| 6.butterfly- |
| 7.goat- |
| 8.neferti- |
| 9.oposso- |
| 10.maildra- |
| 11.- |
| 12.- |
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
En eloszor a nemeteeken lattam a sorozatot, e szinte el lehet mondani h ezen a mesen nottem fel :p....nagyon jo. nem lehet valahonnan letolteni nemetul, mert magyarul nem az igazi?!
digimon13@freemail.hu
(a szerkesztő, 2008.02.08 14:56)én szerkesztek ki látja az oldalt az osztályozza


mokiy08@yahoo.com
(Mok Norbert, 2009.09.21 20:57)